Mire vagy jó? V.

2006 november 13. | Szerző: Hossz |

 …A szem ha látva néz, érzi, hogy valami jön.

Te változol, ki az a régi szörny.

Van hogy érzed azt ami vár-fehér utazás

Kell hogy mindent láss-ha lépsz kitalálsz

Elkap a láng, más ölelés- nincs kötelék

Önmagad közepén…

Legyen az amit ér

legyen mindíg szabad a mély

Legyen mindent ismerő, olvadó jégmező…

/Kowalsky/

Bele kezdtem hülyülni az állandó képzelgésbe. Beleköltöztem abba a pillanatba, amikor ölel. El kell engedni! Dr Csernust olvastam. Mindent olvastam, csak múljon el az az érzés ami nem fájdalom és nem hiány. Az angolok egy nagyon szép kifejezést találtak erre: love sick. Annyi mint: szerelem beteg. Csernus szerint (és szerintem is) ha egy adott szituációban meg kell hoznunk egy lépést, meg kell tennünk valamit, de mégsem lépjük/tesszük, az olyan mintha tudatosan köpnénk szembe önmagunkat.

Nem köpdösök én senkit sem. Így megtettem. Megkértem, hogy ne keressen többet. Miután többször eltűnt napokra, hetekre, és a méltóságom nem engedte, hogy megkérdezzem, ilyenkor hol volt és mit csinált. Úgyis hazudott volna. A méltóságom nem engedte- de azt engedte, hogy méltatlan kompromisszumokat kötögessek magammal. Ha legközelebb eltűnik, ne is kerüljön többet a szemem elé. Aztán mégis hagytam hogy a szemem elé kerüljön. Sőt hagytam, hogy… mindent hagytam. Csernus szavai dübörögtek, ordítottak a fülemben. Próbáltam analizálni amiket érzek. Megértettem a világirodalom összes Júliáját és Rómeóját. Zokogtam egy 10 másodperces reklámfílmen is. És nem apadtak a könnyeim. Alig vártam, hogy egyedül lehessek, és a nevét ismételjem egymilliószór, kétmilliószor. Alvás és evés helyett. A sok töprengés alatt eljutottam a szenvedély érzésig.

Ő szenvedélybeteg. Én is azzá váltam. Most is az vagyok, csak megtanultam egy szerepet. Eljátszom, hogy normális vagyok. És így lehet élni nagyon sokáig. Majd tökéletesre fejlesztem azt a szerepet is, hogy boldog vagyok, esetleg, hogy megtaláltam az “igazi” páromat. S amíg ezeket a szerepeket tanulgatom, megvan az esély, hogy tényleg találok valakit aki olyan mint Ő. Vagyis olyan mint én. Mert mindenben és mindenkiben önmagamat kerestem, s benne megtaláltam. Megtaláltam, hogy mire lennék jó. Jó szerető, anya, és társ lennék. De csak mellette, vagy valaki olyan mellett, aki olyan mint Ő. Vagyis olyan mint én. Ördögi kör…

Tanulság:

Szerencsés vagyok, talán a föld egyik legszerencsésebb asszonya, mert találkoztam valakivel aki megmutatta nekem milyen az igaz és mély, mindentelsöprő szerelem. Ez velem 32 évesen történt meg. Azután, hogy már 18 évesen is hittem, hogy volt igaz szerelem a szívemben. Butaság volt azt hinni. Ez alatt a 3 hónap alatt ráébredtem, hogy mennyire üres az olyan emberek élete, akik soha nem tapasztalatak meg igaz szerelmet. Csak így lehet teljes az életünk. Mégegyszer és még ezerszer végig csinálnám. Egy percet sem bántam meg, nincs bennem harag, sőt ha bármikor segítségre szorulna (nyílván nem lenne pofája engem hívni) de gondolkozás nélkül segítenék neki. Soha nem értettem az olyan nőket, akik pocskondiázva, utálkozva válnak el olyan férfiaktól akikkel megosztották a gondolataikat, szívüket, ágyukat konyhájukat.  

Mire leheték még jó ezután?